Menü:

Menü:

Jogi információ

Dokumentumok

 

 „A mi Európánk" vetélkedőt a székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, a pozsonyi Szövetség a Közös Célokért Társulás, a kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a csíkszeredai Virtus Vivens Egyesület valamint a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola közösen hirdette meg a Kárpát-medence középiskolásai számára 2012 novemberében.

A három internetes fordulóból valamint a döntőből álló vetélkedőbe több, mint 200 csapat nevezett be, amely csapatok közül a 20 legjobb jutott a döntőbe, köztük három felvidéki csapat is.

A nagyszabású döntőt április 6-án rendezték Székesfehérváron, a Németh László Általános Iskolában, öt ország részvételével. 

Az igényesen előkészített és megszervezett döntőben szigorú szakmai zsűri várta a versenyzőket.

Iskolánkat Lizák Anna, Jakab Orsolya és Bodnár Alexandra képviselte. A „The first“ nevű csapat a 16. helyen végzett felkészítő tanáruk Kerékgyártó Csaba közreműködésével. A versenybe csupán középiskolások jelentkezhettek, ennek ellenére teljesítményük meglepően jónak bizonyult, nagy erőfeszítések árán, de remekül helyt áltak a középiskolások sorai közt.

Gratulálunk a csapatnak! smiley

Újdonságok

Kapcsolat

  • Dobó István Alapiskola - Základná škola Istvána Dobóa s vyučovacím jazykom maďarským, Veľké Slemence 18 - Nagyszelmenc
    Veľké Slemence 18, 076 77 Veľké Slemence
  • 056/6282936

Fényképalbum